Új generációs falsíkon kívüli tartály
2015-11-10Öblítőtartályt elhelyezhetünk a falon kívül, illetve a falsík mögött is. Ebben a bejegyzésben a falsíkon kívüli tartály kerül ismertetésre, mert ezen a területen is vannak újdonságok, amik felváltják a fehér műanyag dobozt a WC fölött.
A régebben kialakított fürdőszobákban az öblítőtartály a falsíkon kívül szerelt műanyag tartály, mely elhelyezkedhet alacsonyan, jó esetben úgy, hogy a WC fedelet fel lehessen hajtani rendesen, vagy pedig magasan, ekkor egy lánccal működtethető. Közös jellemzőjük, hogy bár funkcionálisan bizonyára tökéletesen működnek, egy szemet annyira nem gyönyörködtető cső köti össze a tartályt a WC-vel. Ezek a mellékelt kép középső illetve bal oldalán láthatóak.
Sokszor azonban nem oldható meg, hogy a tartályt a falsík mögött helyezzük el, hiszen lehet hogy nem szeretnénk nagy felfordulással járó munkálatok során beépíteni vagy egyszerűen a fal nem alkalmas erre. Ilyenkor az egyik megoldás a monoblokkos vagy kombi WC. Ebben az esetben a tartály közvetlenül egybe van építve a WC-vel, ami már egy modernebb megoldás. Kifejezetten szép variációk is léteznek már. A képen látható változat ráadásul úgynevezett falra tolt álló WC, így a WC hátulja felfekszik a falra. Látvány szempontjából kellemes, mert nem látszik ki a bekötőcső, illetve takarítani is könnyebb, nincsenek nehezen hozzáférhető részek.
A monoblokkos WC-nek a nevezzük új generációs változata a Geberit Monolith tartálya, mely többféle változatban kapható. Egyszerű, szögletes formájának illetve színválasztékának (fekete, fehér, barna, menta) köszönhetően minden fürdőszobába passzol. A Monolith nem csak falsíkon kívüli öblítőtartály, hanem szerelőkeret is egyben, így a kiállásokra rögzíteni tudjuk a WC-t. Önhordó kialakítás jellemzi, a fal elé tolva csupán 10 cm helyet foglal el, így igazán praktikus olyan helyekre, ahol minden cm számít. Mindegyik típust két mennyiséges öblítés jellemzi, választhatóan gombos vagy Soft-Touch kezelőfelülettel működtethetőek. Igazán dizájnos kiegészítő eleme a jelzővilágítás, mely a Monolith tetején található és megvilágítja a felső ívét. A világítás hét különböző színben állítható, illetve erőssége is szabályozható nappali valamint éjszakai érzékelésre. További opció a szagelszívó funkció, mely egyenesen a WC-ből (ehhez erre alkalmas WC-t kell választani) szívja ki a szagokat és miután egy aktív szénszűrő segítségével megtisztul, visszajuttatja a levegőbe a Monolith oldalán. A teljes összhang eléréséhez találhatunk még Monolith szerelőmodult a mosdóhoz illetve a bidéhez is. Ezek nagy előnye, ha nem szeretnénk felburkolni a mosdó körüli részt, viszont szeretnénk elkerülni, hogy lefröcsköljük a falat. Ez a szerelőmodul is önhordó, a hozzávaló mosdót rá lehet szerelni. A szintén 10 cm széles Monolithon pedig jobbra és balra kihúzható praktikus kis fiókos tárolórendszer található.
Hasonló rendszer más gyártó szortimentjében is szerepel, jelen bejegyzés csak a Geberit Monolith-ot mutatta be. Képek forrása Geberit, Roca.
A termékekről bővebb információért érdeklődjön a FiloSzaniter fürdőszoba stúdióban, elérhetőségeink a Kapcsolat fül alatt találhatóak.